biacsiancsi

Minden egy pillantással kezdődött. Nem, nem a tiéddel. Az enyémmel, én pillantottalak meg, majd meg is fagytam egy pillanatra, elvarázsolt a látvány. Téged kevésbé. Hiszen odaléptél a barátnődhöz és megcsókoltad. Azt sem tudtam ki vagy, soha azelőtt nem láttalak, de ott és akkor tudtam, hogy majd egyszer dolgunk lesz egymással.

Persze igazam lett, a sors vagy bár akárki odafenn úgy keverte a lapokat évek múlva, hogy egymást támogattuk bánatunkban. Na jó, igazából én voltam bánatos, azt sem tudtam ki vagyok és mit akarok és azt sem, hogy hogyan kellene újrakezdeni az életem. Te ott voltál és az első perctől kezdve mankóként funkcionáltál.

Ez nem az a fajta szerelem volt, ami óriási lánggal érkezett. Sebzettek voltunk mindketten, fájt még itt-ott. De hittünk egymásban, abban, hogy ez működhet. Annak ellenére is hittünk, hogy magunkban is bizonytalanok voltunk olykor, hogy képesek vagyunk-e hinni, bízni és talán a legnehezebb dolgot: szeretni.

Lassan, de annál biztosabban erősödött ez a dolog köztünk. Ami olyan erős szövetséggé nőtte ki magát, hogy, ha nem velünk történne, talán el sem hinnénk. Annyi mindent köszönhetek neked, annyi mindent tanítottál. Minden vagy, ami én nem, ezért állsz te olyan jól nekem. 

Együtt megtanultuk, hogy bármi történjen is, egymás kezét soha nem engedjük el. Hiszen, ha valami nem úgy történik, ahogy akarjuk, vagy kapunk egy pofont az élettől, akkor együtt felállunk. Alakulunk a helyzethez, te és én, mi, úgy együtt, mert csak ez a lehetőség létezik, mint opció.Tudjuk, hogy egymás nélkül nem menne, mert nekünk így kerek a világ.

Te vagy az első olyan ember, akit nem akartam megváltoztatni. Aki úgy jó, ahogy van. Aki elfogad minden hibámmal együtt és akit én is elfogadok. Te vagy az első és az utolsó is egyben, mert veled együtt fejlődünk, tanulunk és alakulunk nap, mint nap lassan már nyolc éve.

Az első olyan kapcsolat, melyben mindketten azok vagyunk, akik lenni akarunk és amikor együtt vagyunk megszűnik létezni a világ, akkor csak te vagy és én vagyok.

Meghalnánk mondván:

"Bűn és szenny az élet,

ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."